A támogatások működéséről
Hisszük, hogy a pénz értékteremtő, áramló, támogató energia, valamint lehetőség, amelynek újragondolása segítheti, hogy viszonyunk a közjavakhoz megváltozzon. Szerintünk a pénz jó dolog, nem megszüntetni kell, nem újabb és újabb formában újraalkotni, hanem viszonyunkat kell megváltoztatni hozzá. Nem célként tekinteni rá, hanem eszközként. Jó célokra, jól és tudatosan használni!
Évek óta foglalkoztat minket egy, ezt az új szellemiséget tükröző támogatási rendszer működésének, működtetésének a lehetősége. Sok minden mellett saját helyzetünk és az a sok-sok tapasztalat, amit az évek során, amióta az úgynevezett civil szférában működünk, megláthattunk és megélhettünk, is erre sarkallt minket.
Ezen az oldalon több rövidebb és hosszabb szöveget is fogsz találni. De nagyon fontosnak tartjuk, hogy mindez megjelenjen és el is olvassa az, aki gondolkodik bármilyen ügy vagy éppen a mi támogatásunkon, esetleg önmaga is támogatandó ügyet képvisel!
Irány
Az alábbiakban összeszedtük, hogy milyen távlatokban, irányokban gondolkodunk a pénzzel és a támogatásokkal kapcsolatban.
Mi magunk is ezen elveket, gondolatokat szem előtt tartva működünk.
- Minden ember hozzájárulása számít, ezzel nem csak anyagilag támogat valamit, hanem részesévé is válik a megvalósulásnak (Rendszeres, kis összegű támogatás.)
- Szerintünk a világban jelenlévő nagyobb összegek átcsoportosítása (vagyis az áramlás helyreállítása) jó célokra nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy működőképes jobb világ legyen. Ezért fontos a cégek és a támogatásra igényt tartók részéről is a nem reklámcélú, ügyközpontú pénzmozgatás.
Ki mit tehet?
Úgy véljük, hogy mindkét oldalról, a támogató és a támogatott oldaláról is érdemes újragondolni az egész jelenlegi rendszert.
Egyik oldalon a támogatott részéről
- Minden kockázatot vállaló tudatos döntésre és a tudatosan végiggondolt feladat-felvállalásra van szükség.
- Hitre az ügyben, kompromisszumok és megalkuvás nélkül.
- Bizalomra.
- Kreatív gondolkodásra.
- De a legfontosabb, hogy hitelességre, úgy az ügy szempontjából, mint egyénileg.
A másik oldalon a támogató oldaláról
- Tudatos döntésre arról, hogy mit és miért támogat.
- A tájékozottságra épülő bizalomra.
- Valamint arra, hogy támogatása fejében ne legyen benne semmilyen elvárás.
Rendszeres, kis összegű támogatás
"Sok kicsi sokra megy – A kis összegű támogatás is nagy érték! Tehetsz egy ügyért, számítasz!"
Ez egy olyan támogatási mód, amely egyezik a szellemiségünkkel – hiszen abból született –, és úgy a mi munkánk, mint más hasonló kezdeményezések támogatására célszerűnek tartunk.
Javasoljuk
- a kisebb összegű, de rendszeres támogatásokat
A kis összegek kevésbé megterhelőek, a rendszeresség biztosítja a kiszámíthatóságot, az elkötelezett vállalások pedig fokozottabban segítik a munkát. Például három vagy hat hónapos időtartamra kötelezd el magad: vállald, hogy ennyi ideig, hetente vagy havonta hozzájárulsz az ügy megvalósulásához.