Bevezetés

Hisszük, hogy a pénz értékteremtő, áramló, támogató energia, valamint lehetőség, amelynek újragondolása segítheti, hogy viszonyunk a közjavakhoz megváltozzon. Szerintünk a pénz jó dolog, nem megszüntetni kell, nem újabb és újabb formában újraalkotni, hanem viszonyunkat kell megváltoztatni hozzá. Nem célként tekinteni rá, hanem eszközként. Jó célokra, jól és tudatosan használni!

Az alábbi két gondolat foglalja talán leginkább magában, amit gondolunk, és ezért az egész rendszer mottójaként is használjuk őket:

Eljött az idő, hogy megerősítsük az Emberiség alapvető egységét, és hogy azért dolgozzunk, ami összeköt minket, és ne azért, ami megoszt.

A világban jelenleg forgó pénz nálam lévő részének felhasználásáról én dönthetek! Arról, hogy mire használom, milyen világot építek és támogatok általa.

Évek óta foglalkoztat minket egy, ezt az új szellemiséget tükröző támogatási rendszer működésének, működtetésének a lehetősége. Sok minden mellett saját helyzetünk és az a sok-sok tapasztalat, amit az évek során, amióta az úgynevezett civil szférában működünk, megláthattunk és megélhettünk, is erre sarkallt minket.

A problémákról

A problémák, amiket tapasztaltunk, és amikre ezért kerestük a megoldásokat:

Általában:

• Alá-fölé rendeltség
• Függés
• Szabadság hiánya
• Bizalmatlanság
• Hitetlenség
• A kreatív gondolkodás egyre hátrébb szorulása
• Értékek felborulása

Konkrétan:

• Megvalósíthatatlan elvárások, a tevékenységek kényszerű átalakítása a pályázati kiírásoknak megfelelően, annak okán vagy az adományozó elvárásai szerint.
• Ha nincs pályázat vagy szponzor, nem valósul meg a dolog.
• Az ügyek rövid ideig élnek, addig, amíg van támogatás, vagy haszonelvűvé válva hosszan, de akkor már kihal belőlük valami.
• Kampányok, melyek az eladásról szólnak, és rettentő sok pénzt, időt és energiát emésztenek fel, nem beszélve az adminisztrációról és annak költségeiről, esetleg a külön alkalmazottról, akit pusztán emiatt kell fizetni.
• Reklámfelületté alakuló programok. A cégek reklámként használják, gyakran ezzel ki is használják az ügyeket, közben pedig úgy tűnik, mintha ők tennének valami jót.
• Az adományozó vagy támogató emberek azt kezdik érezni, hogy a kis pénz nem érték, ők nem számítanak. Ha azonban nagyobb pénzt adnak, elkezdenek elvárni dolgokat.
• A pénz oda áramlik, ahol van. A nagyobb alapítványok sokkal nagyobb támogatást kapnak már csak pusztán a nevük miatt (pl. Máltai Szeretetszolgálat, Vöröskereszt stb.) Egyszerűbb ismert szervezetnek adni. A fentieken túl ezért is van az, hogy sok kis szervezet egy idő után már a reklámra költ inkább, mint magára az ügyre.
• A mostani rendszer nem ösztönzi az embereket arra, hogy érdeklődjenek az országban jelenlévő, vagy újonnan megjelenő kezdeményezések felől.
• Egy-egy adománnyal kipipálódik az "én jó kell, hogy legyek" gondolkodás, ez gyakran felmentést is ad az alól, hogy tegyünk bármit.
• Sok társadalmilag hasznos dolog nem is tud felszínre kerülni, elnyomják őket azok a kezdeményezések, amiket valaki pénzel. Egy-egy nagy név és az ahhoz kapcsolódó reklámlehetőség elhúzza a támogatók jelentős részét.
• Irigyek lesznek egymásra, vetélytársként kezelődik a többi hasonló szervezet. Nincs ügyek melletti összefogás, legfeljebb akkor, ha ez valamilyen egyéni érdekkel jár.
• Nem, vagy csak ritkán jelenik meg a megosztás (vonatkozzon ez a lehetőségekre, eszközökre, vagy akár a pénzre is).

Tapasztalataink azt mutatják, hogy sok egyén, kis közösség és kezdeményezés pusztán a pénz hiánya és annak megszerzési lehetőségei miatt alakul szervezetté. (Innen kezdve pedig energiájának, idejének jelentős részét ennek megszerzése, a működés fenntartása és a mindehhez kapcsolódó adminisztráció viszik el.)

Az évek során sok olyan emberrel és kisközösséggel találkoztunk, akik önszerveződésben vannak, de nem feltétlenül szeretnének nagy apparátussal működni, sőt nagy pénzeket sem mozgatni, ugyanakkor céljaik nemesek és támogatandóak.

Sok olyan emberrel is találkoztunk, akik támogatnának valamit, de hozzájárulásukat kicsinek és így érdemtelennek találják, és olyanokkal is, akik szívesen támogatnának valami jó ügyet, de vagy nem találnak ilyet, vagy valamiért bizalmatlanok.

Fizetések és bevételek

Ma mintha ciki lenne a civil szférában dolgozók fizetéséről beszélni. Mintha az az elvárás lenne jelen, hogy aki társadalmilag hasznos dolgot csinál, civil szervezetként működik, támogatást kap, az ne keressen „ezen” pénzt. (Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy ennek a kialakult képnek oka az is, hogy vannak, akik valóban kihasználják az ezen út adta lehetőségeket, és valóban céljuk nem feltétlenül egy ügy vitele, hanem pusztán az ezen keresztüli pénzkeresés. Azonban egyrészt úgy véljük, hogy ez nem lehet az általánosítás oka, másrészt szerintünk más dolgok is motiválják ezt a hozzáállást.) Ezen "cikiség" következtében sokan stikában működnek, esetleg máshol dolgoznak és onnan finanszírozzák az ügyüket (sajnos gyakran akár pont az üggyel ellentétes területen is), vagy a mostani divattá vált megmutatom mennyi pénzt kaptam és mire költöm álnyíltságába kényszerülnek, így működnek. Szerintünk egyébként ez utóbbi nem a nyitottságra, hanem az eleve jelenlévő bizalmatlanságra épít, és így azt is erősíti tovább. (Zárójelben itt érdemes megjegyezni, hogy ha jobban belegondolunk, elég fura ez az egész, hiszen ki várná el, és ki várhatná el például a tanároktól, mérnököktől, bankároktól, vállalkozóktól, vagy bármilyen más munkát végzőtől, hogy beszámoljanak arról, hogyan élnek, mire költenek. Pedig, ha jobban belegondolunk ők is "támogatásból" (mindannyiunk által összeadott pénzből) élnek, csak ezt nem így hívjuk, nem így értelmezzük. (Ide érdemes talán még egy zárójelet tenni, és rámutatni arra az ellentmondásra, hogy furcsa módon pont ez a "réteg" teszik ki az adományozók és támogatók azon körének jelentős részét, akik elvárják az elszámolást.)) A jelenlegi adományozási, támogatási módok ilyetén elvárásokra épülése eredményezi részben azt, hogy az adományozó, támogató a támogatásán keresztül egyfajta hatalmat is megélhet, sőt esetleg gyakorolhat, és azt is, hogy ekkora jelentőséget kap a pénz, az Ő pénze, ezzel aztán Ő maga is. A helyzetet nehezíti, hogy ahogy a támogatók sem szeretik, úgy a pályázatok jelentős része sem engedi, hogy fizetésre, az élet vitelére menjen pénz. (Erre szinte csak nagyon nagy pályázatok nyújtanak lehetőséget, nagyon nagy vállalások mellett.)

Szerintünk is az ügyre kell fordítani a támogatást, de világossá kell tenni, hogy az ügyet emberek viszik, (akik nélkül az ügy nem is mehetne), akik nem "ezen" keresik a pénzt, hanem élnek ugyanúgy, mint bárki más. Az azonban valóban fontos – mint bárki másnál is –, hogy hogyan. Ahogy az is, hogy jelenjen meg az ezzel kapcsolatos felelősség vállalás is.

A cserealapról

A rendszer egyik fő hibája szerintünk a megszokott csere alapú gondolkodás. Hozzászoktunk, hogy valamit valaminek a fejében teszünk. Mindenki akar valamit, valamilyen hasznot a dologból. Lehet ez pénzügyi, gazdasági haszon, de a civil szféránál elég gyakori az én jó vagyok öncélú haszna is.

Vagyis fontosnak látjuk, hogy az új rendszerben ne a csere alapú gondolkodás érvényesüljön, hanem összeadáson alapuljon. Azok összeadásán, akik az ügyet, a célt fontosnak, támogatandónak tartják, de ami nagyon fontos, nem azonnali érdekeik miatt, hanem az ügy társadalmi vagy közösségi, illetve jövőbeli hasznossága miatt. Azért, hogy az, aki, akik hisznek benne és képesek is végigvinni, képviselni az ügyet, csinálhassák azt, ami az ő dolguk a világban. Ne kelljen ennek a tevékenységnek függnie attól, hogy van-e éppen pályázat vagy szponzor, van-e fizetés. Tehát a dolgot ne a megélhetési, vagyis működtetési nehézség, illetve bármiféle kényszer vezesse, hanem a cél, vagyis az ügy. Az ügy nem függ a "megélhetéstől" és a "megélhetés" sem függ az ügytől. Akik támogatják, azért teszik, mert ők is hisznek benne, valamint abban, hogy ezt a feladatot tényleg el kell végezni, és fontos mindenki számára.